Volk'y Nikto

Egy blog mindenről, ami nem fénypompa. Egy blog mindenről, ami szétmarja a lelket. Egy blog mindenről, ami nem hazugság, ami nem takarja a valóságot...minden,ami én vagyok.

Maci vs. Nintendo - mivel játsszon a gyerek?

Minap nálam jártak az unokatestvéreim (2 és 3 évesek). Ahogy levetkőztette őket a szüleik, már is bekuporgott a nagyobbik a számítógép elé és csodálkozásomra már is tudta, hogy hol kell bekapcsolni azt a fránya gépet. A kis húga pedig már is követte a bátyját a ”játékban”. Én pedig csak nagy szemekkel néztem a szüleikre. Nem akartam elhinni, hogy ezek az apróságok már is a gépnek a ”rabjává” váltak.

Ekkor jutott eszembe az a kérdés, amit előtte lévő nap olvastam (a teszveszen), hogy a gyerekeknek még is mivel kellene játszaniuk, foglalatoskodniuk. A XXI.  Században már lehetetlen elképzelni az életet internet nélkül. Mindenhol elérhető. Internetkávézók, iskola, munkahely, otthon, és már a legújabb kütyük is hozzáférhetést biztosítanak. De ennek vannak jó és rossz oldalai.  Például akkor szuper dolog, ha a nagyobb gyerekeknek a dolgozatukhoz kell segédanyag. Sok információ terjeng az oldalakon ilyen, és sok más témában egyaránt. Vagy akkor is nagyszerű, ha egy fontos hivatalos dolgot szeretnénk elvégezni, és már nincs sok időnk, hogy mondjuk, elmenjünk egy bankba.

De az internetnek másik oldala akár rabjává is teheti az embert. A sok internetes közösségi oldalak miatt lassacskán már kevesebbet töltjük együtt az időt a szabadban, vagy megyünk el egy jó programra. Az izgalmasabbnál izgalmasabb játékok pedig elvonhatják a figyelmünket a valós teendőinktől. És pont ez az a kérdés… hogy engedjük, hogy a gyermekeink neten, xboxon, Wiin játszanak, vagy inkább próbáljuk akár ”erőltetni” a kézzelfogható játékokat?

Az én véleményem az, hogy a szülőknek inkább a valós játékokat kellene a gyerekek kezébe adni. Az én kedvenc gyermekjátékom a babám volt.  Akár órákig is eljátszottam vele… Melyik lánynak ne lenne ismerős a ”most elmegyünk boltba a babánkkal” vagy ”meg kell gyógyítani a babánkat” játékok? A mostani gyerekeknek is meg kellene tanulniuk, hogyan érezzék jól magukat egy babával. Főleg a mai modern világban, amikor pl. nevetős babák is léteznek már. A te lányod mit szólna pl. ezekhez a Baby Born-hoz

Vagy amikor a fiúk órákat töltöttek el mecsboxozással? Eszük ágában sem volt lerakni, mert azzal is el tudták ütni az időt. S a modern világnak köszönhetően már nem csak szimpla kiskocsik vannak, hanem távirányítós autók is (vagy repülők). Lepd meg a fiadat ezek  a matchbox ajándékok egyikével, lehet, hogy jobban tetszene neki, mint a számítógép!

A hagyományos játékokon kívül persze még találunk rengeteg játékot, amivel valljuk be, mi felnőttek is szívesen eljátszadozunk. Gondolok most elsősorban a logikai játékokra. Ezek nem csak azért fantasztikusak, mert le tudod magadat foglalni, hanem mert ez a kézügyességet és még a gondolkodást is fejleszteni tudja.  Ez minden korosztálynak nagyszerű lehetőség. Az iskolát kezdő gyerekeknek pedig nagy segítség a tanuláshoz, hiszen mivel a logikát is fejleszti, így könnyebben tudhat majd tanulni. Az én kedvenc logikai játékom is ezek.

De ha még is engednénk a gyerekek unszolásának, és megengedjük, hogy pár órát még is csak játszhasson gépen is, akkor sok féle kategóriában választhatunk megfelelő játékot. Nézz körül mondjuk a playstation játék lehetőségek között!  Logikai, stratégiai játékokkal még nincs is akkora nagy baj. Hiszen ezek is fejlesztik valamilyen szinten a képességet. Illetve vannak, amikből még tanulhat is. Én leginkább ebben a kategóriában szoktam vásárolni játékot a testvéremnek.

Az akció játékokkal viszont nagyobb baj van. Hiszen ebben a kategóriában találhatjuk meg a legtöbb vérengzős játékokat. Amit egy kiskorúnak nem nagyon ajánlatos, hiszen nem nagyon tudja még felfogni, hogy pontosan mit lát, és a vérengzés nem éppen a legjobb dolog a fejlődésének.

De a gépes játékokkal talán az a legnagyobb baj a sok közül, hogy a gyerekek fejlődő testének nem tesz jót. Hiszen legtöbb esetben nem ülnek helyesen, így a gerincük könnyen elferdülhet, a szemük is nagyban romolhat, és ezek a problémák később komoly kárt okozhatnak a testnek.

Összegezve, ide vagy oda, még mindig jobban járnánk szülők, ha nem engednénk 2-3 óránál többet a gyerekeket gép előtt ülni. A pihenést még mindig ellehet tölteni számítógépezés nélkül, úgy, hogy jól érzi magát a csemeténk. Illetve gépezés nélkül többet mozoghatnának, ami az egészséges életmód egyik alap pillére.,. Tehát döntse el minden szülő, hogy mi a legjobb a saját gyerekének…

 

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul:

www.teszvesz.hu/bloggerverseny

Jelentkezz Te is!

what a fuck?...

…sose tudtam, hogy mennyire kellesz igazából. Mennyire szét tud hasadni egy szív? És a féltés… és a félés mennyire őrjítő? Azt hittem, hogy fulladok, de most már tudom is. Fel kell kelni úgy is, ha már egyáltalán nem biztos… és meg kell tenni a következő lépést a boldogság felé, akár mennyire is fájdalmas. Lehet, hogy én okoztam ezt. De sosem hittem volna. Vagy talán még is, hogy bekövetkezik. Te túlságosan más milyen vagy… és rá kell jönnöm, nem tudom, miért teszem magamat ki ennek… de hiába minden szó… szeretlek. és bár félek ettől a szótól, és ennek a súlyától… még is ez van. Összetörsz és szétzihálsz. De kellesz. Miért kell ennek így lennie?

BUMMM...

Minden tettemben és gondolatomban és életem minden mozzanatában meg tudom magam tartani.
A szerelemben nem: itt teljesen fel kell magamat adni.
Önmagamat nem tudom feladni csak úgy, minden további nélkül.
Nem lehet úgy, hogy visszakapjam magam.
Akit visszakapok, már nem az, aki voltam.
Az már több, gazdagabb, egyszerűbb, tisztább és istenibb.
Ez a szerelem titka.
El kell vesznem és meg kell semmisülnöm.

Boldog... mi a f@szom?!
~ A naptár egy csodálatos dolog, de nem hiszem én azt, hogy azt is meg kell mondania, hogy mikor legyen a szeretetből, igazi szeretet. Nem... mindig úgy kell szeretni,mint ha utoljára szeretnél. Mindig úgy kell ölelni, rá mosolyogni, mint ha ez lenne rá az utolsó pillanatod. S igen, lehet karácsony nélkül is igazán boldog lenni... boldog karácsonyt!"

 

Mi volt az idei legjobb; legszebb ajándékom? biztosra vehetem, hogy az amikor hallottam az unokaöcsém hangját. sajnos nem minden nap tehetem meg, de boldog vagyok, hogy tudom a háttérben ott van, s majd valamikor megölelhetem... s amikor ilyen pillanatok adodnak, hogy a hangocskájukat hallhatom... hmmm. boldogság.
bár szeretnék egy valódi karácsonyt, mindenkivel aki fontos...de bele kellene törödnöm,hogy ez nem lehetséges..

aztán a másik legjobb dolog... mindne egyes perc, amit sikerül veszekedés nélkül eltöltenem a szerelmemmel. bárcsak mindig így adódna. felöltöztettük a fát. de röhejesen néz kiegy fa minden kis szarságba beagyabulálva... de szép volt...a miénk. és csak a miénk. és ahogy néztem... rájöttem letelt egy év. hmmm. meddig lesz ez így? szeretlek.

 

kellene szeretnem embereket minden hibájukkal. kellene. de van, hogy nem megy. egy illetővel egyáltalán nem megy... de nem is akarom.

Álmomban már láttalak

Érzem, ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj és én a földre esek. Érzem, hogy kapkodok a levegő után, és minden erőfeszítésem után sem tudok felállni. Érzem… Aztán hirtelen kinyitom a szemem, és rádöbbenek, hogy ez mára csak a múlt. Múlt, mert te felemeltél, és én már nem fekszem erőtlenül a koszos padlón. S a fájdalmas érzések is már tovaszálltak, mert te már boldoggá tettél.

Bemutatkozás

Igazából fogalmam sincs, hogy mit írhatnék magamról, vagy a blogomról. De igazából az is valószínű, hogy tökre felesleges ez az egész. Hiszen a blogom teljes mértékben csak és kizárólag ÉN vagyok. Nem egy megjátszott hétvégi szerep, hanem a hétköznapokkal kezdve felülkaroló valóság. Tehát ha olvasod, ezt a kis szövegel teli oldalt, megismerhetsz valamennyire… Pacsi

Íratkozz fel
Megosztás